Így tanult meg figyelni az unokahúgom
Mikor megszületett a tesóm kislánya, elhatároztam, hogy szuper nagynéni leszek. Ezért mindent meg is tettem, csak a kiscsaj nem volt együttműködő. Aztán egy óvónéni barátnőm ajánlott egy klassz dolgot. A Logico Piccolo játékos feladatlapok tök érdekes dolog, még Hannát is leköti.


Az a fajta vagyok, aki szereti a gyerekeket is felnőttként kezelni. Vannak 5-6 éves kis haverjaim, akikkel simán megtárgyalunk bármit, de Hannácska igazi egyke gyerek. Őt csak az érdekli, amit ő kitalál, ha pedig nem az van, amit szeretne, hangos visítással zsarolja a környezetét.
Rettenetesen idegesített, hogy nem tudok közel kerülni hozzá, ezért – bevallom hősiesen – a végén nem nagyon látogattam a nővéremet. Idegesített az állandó nyafogás, és az, hogy sosem tudtam együttműködni a kislánnyal.
Egy csajos napon valahogy szóba került a dolog a volt gimis osztálytársammal, aki most óvónéni. Ő ajánlotta, hogy próbáljak olyan játékot keresni, ami beszélgetésre sarkallja a kicsit, de ugyanakkor kellően le is köti ahhoz, hogy jól érezze magát.
egy olyan készletet ajánlott, amiben egy tábla van, amin a kicsiknek korongokat kell húzogatni feladatkártyák alapján. Ne tudom jobban elmagyarázni, olyan, mint egy foglalkoztató füzet, de a válaszokat a tábla segítségével kell megadni. Eleinte úgy voltam vele, hogy jó, ez már megint egy hülye „fejlesztő játék”, amivel a gyártók újabb pénzkötegeket húznak ki a zsebünkből… Aztán megtörtént a csoda
Vettem egy készletet, Hannácska ki is próbálta, de egy dő után megunta, hogy üresben tologatja a gombokat, úgyhogy kénytelen volt kérni, hogy segítsek, olvassam el, mi a feladat. Aztán elkezdett ügyeskedni, és végül beszélgeti is.
A játék során fokozatosan engedett be a saját kis világába. Kiderült, hogy tulajdonképpen nem is rossz fej ő :). A legnagyobb baj, hogy mivel egyke, nehezen érvényesíti az érdekeit az oviban, így frusztrálja őt a többi gyerek társasága. Nem tud szólni, hogy hagyják békén, vagy adjanak neki is a színes ceruzákból, mert nem tudja, hogyan kezelheti a többi gyereket… Amióta viszont együtt foglalkoztatózunk, országos barátnők vagyunk, és talán tudok neki segíteni, meg tudom szelídíteni őt.
A játék nagy előnye, hogy rengetegféle feladatot lehet hozzá kapni. a táblát magát csak egyszer kellett megvenni, szóval igazán nem nagy befektetés a dolog. Ráadásul a cucc egész jól bírja az egyke kislányok romboló hajlamait is :P.
Weboldal címe: www.logicojatek.hu/primo_piccolo
SZÓLJ HOZZÁ EHHEZ A TIPPHEZ!
TOVÁBBI JÁTÉK TIPPEK
Játék webáruház oviknak

Egy óvoda teljes játékkészletét beszerezhetitek egyetlen webáruházból, ami a vásárlás legkényelmesebb módja. Csodálatos játékok széles választékban a megfelelő korosztálynak.
Járássegítők, futóbiciklik és gyerek rollerek

Hogyan tudsz segíteni abban, hogy gyermeked mozgáskoordinációja minél jobban fejlődjön? A járássegítők, futóbiciklik és gyerek rollerek kiválóan fejlesztik a picik egyensúlyérzékét, koordinációját.
Társasjáték tipp

Régen nagy divat volt, hiszen közös családi szórakozást vagy kellemes időtöltést nyújtott a haverokkal, s az egyéb szórakozási lehetőségek száma kevesebb volt. De még ma is jó ajándék a társasjáték!
Ne vásárolj, bérelj baba játékokat!

>A kicsik hamar kinövik, elunják, vagy nem is tetszik nekik a drágán megvett gyerekjáték... A szülő meg mérgelődik. De most itt vannak a bérelhető baba játékok!
Játék webáruház – hogyan vásárolj?

Kellene valami játék a gyerek szülinapjára / névnapjára, de nincs ötleted, és időd sincs végigjárni az üzleteket? Rengeteg klassz játék webáruház áll rendelkezésedre, ahonnan online rendelhetsz!